Ismerd meg! – Boros Dániel, a Show4You DJ-je

A Show4you egy DJ-kből álló szuper csapat, akik tudják, hogy hogyan kell megmozgatni a násznépet. 🙂 Modern zenei látásmódjuk, fiatalos lendületük elfeledtetik velünk a régi idők retró esküvőit. Naprakészek a mai trendekből és tudják, hogy hogyan kell kezelni a násznépet, minden esküvőn gondoskodnak a jó hangulatról. A csapatuk majd kéttucat DJ összefogásából áll, akiket esküvőkön túl, Budapesti legnépszerűbb szórakozóhelyein is meghallgathattok. Boros Dánielt, a S4Y tagját kértük, hogy ossza meg velünk tapasztalatait és meséljen a munkájáról.

Mikor és hogyan kezdtél bele ebbe a szakmába?

2011 nyarán álltam először DJ pultban. Talán elcsépeltnek hangozhat a történet, de a családunkban tényleg fontos szerepet játszott a zene. A családom hangszerkereskedelmi hálózatot üzemeltetett, központi szerepet kapott nálunk a hangszeren való játék. Mondhatom, hogy a backstage és én szoros barátságot kötöttünk… Nyolc évig zongorán tanultam, majd a dobolás következett. Ma már egyik hangszert se művelem, pedig néha eszembe jut, hogy jó lenne újra elkezdeni… ?

A DJ-zést egy zene meghallgatása ihlette egy házibuliban (ma már nem túl felkapott, de akkoriban még közkedvelt De La Soul – Ring Ring Ring c. száma volt), és ekkor döntöttem el, hogy DJ-zéssel (is) szeretnék foglalkozni. Ezután következett a mértéktelen zenekutatás és gyűjtés. Elözönlöttek a lemezek, és szépen építettem a DJ karrieremet. Esküvőket és rendezvényeket 2015 óta vállalok, emellett főbb fővárosi szórakozóhelyen is megfordulok tematikus partik rezidenseként.

A Show4You DJ/rendezvénytechnika csapaton keresztül dolgoztunk már együtt számos esküvőn, mennyit szoktál vállalni a szezonban?

Szeretem a pörgést, és energikus embernek tartom magam, így, ha otthon ülök, akkor szinte unatkozom. Szerencsére a párom is az esküvő szakmában dolgozik minden hétvégén, így jól együtt tudunk működni ebben is. A szezonban (áprilistól-októberig) általában 30 esküvőt vállalok, plusz 1-2 off-season dátumon (pl. dolgoztam már szilveszteri esküvőn). Fontos megjegyeznem, hogy egy esküvő lebonyolítása nem csak az este hangulatbiztosításáról szól. Az előkészítés hónapjain túl, a Nagy Napon előfordul, hogy reggel 8-kor már találkozó van a raktárnál a kollégákkal, ahol a technika bepakolása után indulunk a helyszínre. A kipakolással, szertartáshangosítással, bulival és bontással együtt egy ilyen nap akár 16-20 munkaóra is lehet. Talán most már jobban látja, aki eddig kevésbé ismerte a munkánkat, hogy miért vannak a szolgáltatók ezekre a darabszámokra kapacitálva. 🙂

Minden DJ-nek megvan a maga stílusa, Te milyen zenéket szeretsz legjobban játszani?

Amit érdemes tudni, hogy a Show4You-nál több mint 20 profi esküvő-, club- és rendezvény DJ dolgozik, így mindannyian tudjuk mit kell játszani adott vendégkörnek a 60’-as évektől napjainkig. Természetesen minden DJ-nek saját zenei stílusa van, amit a standard-ok mellett ki tud bontani. Minden párral való egyeztetés során átbeszéljük a kedvenc zenéiket, és az alapján ajánlunk DJ-t a csapatunkból. Például egy trance vagy italodisco jellegű buli nem illik hozzám, mert nem mozdok otthonosan benne. Viszont a budapesti club rezidenciáimon főleg funky/rnb/hiphop, mai slágerek és latin zenéket játszok. Mindig széles spektrumból válogatok, nálam nincsenek stílusbeli megkötések, csak azt nézem, hogy a tánctéren lévők táncoljanak és jól érezzék magukat! A Show4You-n belül általában én csinálom a latin esküvőket, emellett a britt/usa párok ízlését is nagyon könnyen lekövetem:)

A csapatban szinte mindannyian beszélünk angolul, és aktívan dolgozunk budapesti és vidéki szórakozóhelyeken. Ez azzal az előnnyel jár, hogy a fiatalok zenei kívánságait zsigerből tudjuk teljesíteni, az “örökzöld” zenéket pedig nagy rutinnal pörgetjük.

Mennyire nehéz betartani a pár kívánságait, amikor a vendégek kérnek nekik nem tetsző zenéket. Hogyan kezeled ezeket a helyzeteket?

Sok ilyen szituációnk van. Szoktuk hangsúlyozni, hogy természetesen a pár kívánsága a döntő, de a buli nagyban függ a násznéptől is. Természetesen akkor a legjobb, ha a pár és a násznép stílusa nagyrészt megegyezik (azaz homogén). Ilyenkor nagyon könnyű dolgunk van, ezeknek az esküvőknek van a legjobb hangulatuk. Viszont, ha nagyon heterogén a csapat és a zenei elgondolás, és valamiért nem akar működni a pár által elképzelt vonal, akkor egyeztetünk velük akkor és ott, hogy nagyobb zenei szabadságra van szükségünk, hogy a bulit meg tudjuk csinálni, mert a vendégek lehet, hogy valami egészen másra szeretnének táncolni. Tízből kilenc pár pozítivan reagál egy ilyen szituációban, és megköszönik a rugalmasságunkat és a meglátásunkat.

Egy jó esküvő nagyban függ a buli hangulatától, ez elég nagy felelősség, mi a trükköd, ha leül a buli? 

Vannak jól bevált nemzetközi és hazai slágerek, amik mindig működnek. Fel kell mérni a násznép életkorát, stílusát, milyen környezetből jöttek, stb. Ezek után a DJ feladata, hogy ezt figyelembe véve döntsön, hogy melyek azok a dalok, amik működhetnek. Egy-egy ilyen be tudja indítani a bulit, vagy később, amikor fárad a csapat, új lendületet lehet belevinni velük.

A másik jól bevált módszer, hogy a ceremóniamesterrel együttműködve találunk ki olyan megoldásokat, amik kettőnk részvételével megmozdítják a násznépet (játékok, feladatok, stb.).

Hogyan készülsz fel egy esküvőre? 

Egy esküvő előkészítése viszonylag hosszú időt igényel, mind technikai, mind zenei szempontból. A technikai rész alatt értem az esküvő lebonyolításához szükséges hang- és fénytechnikai eszközök összekészítését, a párral való egyeztetést, és az egyéb részleteket (pl. szertartás technikai- és zenei kivitelezése).

A zenei rész összeállítása pedig a pár és a násznép kívánságai alapján történik. Minden pártól kérünk egy kívánságlistát, amiből látjuk, hogy ők és a násznép milyen zenékre szeretnének szórakozni. Hangsúlyozzuk, hogy ezeket nem azért kérjük, mert nem tudunk miből inspirációt meríteni. Ez a lista inkább vonalvezető, és azért szükséges, hogy kapjunk képet az elképzeléseikről.

A zenéink jó minőségűek, és jogtiszta forrásból szerezzük be őket. Például egy afrikai-magyar esküvőnél a zenei rész előkészítése sokszor több időt vesz igénybe, mint technikai oldalon.

Mi a helyzet a nemzetközi esküvőkkel, nehezebb összeegyeztetni az egyes országok kívánságait?

Úgy látom, hogy a nemzetközi esküvők talán könnyebbek, mint a magyarok. A külföldiek sokkal nyitottabbak az ismeretlen zenékre, az új impulzosokra, így egy magyar slágerre se ülnek le az asztalukhoz, hanem buliznak tovább a magyarokkal. Viszont ez fordítva nem mindig van így.

Egy nagyon jó példa erre a tavalyi, általatok szervezett, Thais-Tamás brazil-magyar esküvő: végig nagyon jó buli volt, és a brazilok a magyar slágerekre is hatalmasat táncoltak!

Egyébként zeneileg blokkokat szoktunk játszani, én nem vagyok az “össze-vissza” játék híve. Szeretünk mindenkit megszólítani a zenén keresztül, és ehhez az kell, hogy legalább 2-3 számot az adott stílusból/korszakból összefűzzünk. Emellett szeretünk adni egy ívet az estének, ahol minden zenének megvan a maga szerepe.

Leginkább milyen pároknak ajánlod magad és a Show4You-t?

A fiatalos, vidám és nyitott látásmódú párokhoz passzolok/passzolunk leginkább, akik befogadóak és valószínűleg a vendégkörük is az. Ilyen környezetben garantált a jó buli:)

Hasonló bejegyzések