Nászút ősszel

Nászutas sorozatunkban minden időszakban bemutatunk néhány országot, várost, ahova ilyenkor érdemes elutazni. Elsőként az őszi hónapokra kerestünk izgalmas úticélokat.

 

GÖRÖGÖRSZÁG

Kora ősszel Európában kiváló utazni, a nagy meleg már elmúlt, de még nem fogunk fázni és kevesebb turistára is számíthatunk, mint a nyári csúcsszezonban. Görögországba azért jó ilyenkor utazni, mert még strandolásra is alkalmas az idő.

  • Hova: Mykonos
  • Miért: Az égei-tengeri sziget az egyik legkedveltebb görög nyaraló hely, ahol egy pillanatra sem áll meg az élet. Homokos partjaival, kristálytiszta tengerrel valamint szórakozási lehetőségek végtelen tárházaval várja az ideutazókat. A kék-fehér házak, a zegzugos utcák, a szélmalmok különleges hangulatot varázsolnak a szigetnek.
  • Programok:. Napközben legtöbben a strandokon pihennek, amik közül is Paradise Beach, Super Paradise Beach és Paraga Beach a legnépszerűbb. De a tengerpartokon túl is van látnivaló: „Kis Velence” csodás látképe és éttermei, a szélmalmok, Panagia Paraportiani – az egyik leghíresebb templom a Kastro hegyen vagy az egy órás hajóútra lévő Deloson, mely teljes egészében régészeti feltárási terület. Este pedig éttermek, bárok, klubbok sokasága között lehet válogatni.
  • Jó választás: A nyüzsgés szerelmeseinek, akik egyszerre szeretnének mesés tengerparton pihenni, kirándulni és az éjszakai életbe belekóstolni, úgy hogy még messzire se kelljen utazni érte.
  • Ősz: Sokak szerint szeptember a legjobb időszak Mykonos-ra utazni. A nagy tömegek eltűnnek,így nyugodtabban lehet a pihenni, miközben a legtöbb szórakozóhely ilyenkor még nyitva tart. Az árak pedig jelentősen kedvezőbbek, mint nyáron. Az átlaghőmérséklet 23°C.
  • Utazás: Átszállással Budapestről vagy Bécsből.

nászút ősszel - görögország nászút ősszel - mykonos nászút ősszel - mykonos 2 nászút ősszel - mykonos szélmalom

 

MAURITIUS

Mark Twain egyszer azt mondta, Mauritius készült el előbb és róla másolták a Paradicsomot. Madagaszkár mellett található ez az egzotikus, vulkáni eredetű trópusi sziget. Pálmafákkal övezett tengerpartjai, nyüzsgő korallzátonyai, gazdag élővilága, ínyenc konhája és jókedvű lakossága csodás élményeket igér az odautazóknak.

  • Hova: A sziget kis méretének köszönhetően egy állandó szállásról be lehet járni a fontosabb látnivalókat. A keleti part szelesebb és nedvesebb.
  • Miért: Aki megtapasztalta Mauritius szépségeit , nehezen akar majd megválni tőle. A legtöbb ember luxusnyaralásnak képzeli, de valójában a kinti élet egyáltalán nem drága. Ráadásul a tengerparton kívül is vannak látnivalók, nem úgy mint sok más környező szigeten.
  • Programok:. Blue Bay Tengeri Park és környéke a legjobb hely, ahol sznorkelezhetsz. Felfedezhetsz ritka korallokat és változatos, különleges halakat. Elképesztően szép természeti látványosság a hétszínű Föld. Egy kis területen a homokdűnék teljesen természetes módon hét színben játszanak: piros, barna, lila, zöld, kék, bordó és sárga. A dűnék vulkanikus aktivitás következményeként alakultak ki, több millió évvel ezelőtt. A közelben a csodás Chamarel vízesés is invitálja a turistákat. A víz apró, vékony sugarakban zuhan alá 83 méter magasról, a trópusi növények között.
  • Jó választás: A sziget közkedvelt a pihenni vágyók, búvárok, strandolók, úszók, horgászok, vizisportok kedvelői körében, de ideális helyszín a túrázók, golf játékosok és az ínyencek számára is. Ha egész nap napoznátok az óceán partján, akkor se maradtok le világhírű nevezetességekről, de ha programokra vágytok, bőven találtok azt is.
  • Ősz: Mivel egész évben jó idő van és a monszunidőszak sem jellemző, az év bármely időszakában megéri utazni. Októberben az átlaghőmérséklet 24°C, a csapadék és a pára alacsony.
  • Utazás: Átszállással, a legrövidebb (17 óra) Emirates légitársasággal Dubai-on keresztül.

nászút ősszel - mauritiusnászút ősszel - mauritius hétszínű földnászút ősszel - mauritius chamarel vízesés

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK NYUGATI PARTJA

Annyi természeti szépséget és változatosságot kevés hely tud nyújtani, mint Kalifornia és a környező államok: Arizona és Nevada. A természet időtlen alkotásai és a modernkor legújabb innovációi együtt, egymással összhangban megtalálhatóak itt.

  • Hova: Los Angeles, Las Vegas, Grand Canyon, Yozemite Nemzeti Park, San Francisco
  • Miért: Az USA nyugati partján végigautózni életre szóló élmény.
  • Programok:. LA-ben Hollywood, Beverly Hills, Rodeo Drive, Walk of Fame, Universal Studio, Venice Beach és Santa Monica bejárása kötelező. Talán sehol a világon nem kínálnak annyiféle programot éjszakára, mint Vegasban: koncertek, előadások, humoristák, bűvészek, szórakozóhelyek. A kaszinók városából helikopteres kirándulások indulnak a Grand Canyonhoz, amit mindenképp érdemes kipróbálni. A Yosemite Nemzeti park Amerika leglátogatottabb nemzeti parkja, melyet a vízesesek, a gránit csúcsok és a gazdag élővilág tesz népszerűvé. San Franciscoban miután a Golden Gate híd túloldalán képeket csináltatok, ki lehet próbálni a híres kábel vasutakat vagy elhajózni a híres börtönszigetre, Alcatrazra,
  • Jó választás: Azoknak akik egy percet se szeretnének unatkozni és bírják, élvezik a sok utazásté
  • Ősz: Kirándulásra pont kellemes az idő. Novemberben Los Angelesben 21°C, Vegasban 27°C, San Franciscoban 16°C az átlaghőmérséklet.
  • Utazás: Átszállással, sok opció közül lehet választani.

nászút ősszel - los angeles nászút ősszel - californianászút ősszel - las vegas nászút ősszel - grand canyonnászút ősszel - yosemite nemzeti park nászút ősszel - golden gate híd

 

Hova ne menjünk ősszel:

  • Floridában és a Karib-térségben ősszel hurrikán veszély van.
  • Dél-Kelet Ázsiában novemberig tart a monszun időszak.

 

D.

 

Források:

http://www.visitgreece.gr/en/greek_islands/cyclades/mykonos

http://www.origo.hu/utazas/afrika/20121105-elmenybeszamolo-mauritiusrol.html

http://www.fuggetlenutazo.com/utazas/mauritius-latnivalok

http://usatravel.about.com/od/Top-Destinations/ss/Top-Destinations-Western-USA.htm

Képek: Pinterest

Hasonló bejegyzések