Nora Sarman – 2020 Celebration of Love kollekció

Akik gyakran olvassák a cikkeinket azok tudják, hogy imádjuk a hazai tervezőket, Nora Sarman pedig a legnagyobb kedvenceink közé tartozik. Éppen ezért alig vártuk már a legújabb kollekcióját, ami végre napvilágot látott, így beszámolhatunk nektek róla! Nóri ismételten hozta a tőle már megszokott nem mindennapi, csodálatos ruhákat, melyeket – mint ahogy az új kollekciója nevéből is kiolvashatjuk -, életünk sorsdöntő, ünneplésre okot adó pillanataira tervezett.

Néhány szó a tervezőről, Sármán Nóráról:

Nóri 2010-ben diplomázott a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, menyasszonyi ruha kollekciója elnyerte a legjobb diplomának járó Rektori Díjat. Az esküvői ruhakészítést Európa egyik vezető menyasszonyi divatháza, a párizsi Cymbeline tervezőirodájában tanulta gyakornokként, az általa tervezett ruha megjárta Párizs, Milánó és Barcelona kifutóit. 2009-ben Erasmus ösztöndíjasként a London College of Fashion hallgatója volt. A Nora Sarman márka első kollekciója a 2011 őszi-téli szezonra készült. 2013-ban megkapta az Elle magazin Elle Young Talent Award Díját divattervező kategóriában, 2019-ben pedig a Glamour Women of the Year-en év divattervezőjének választották. A Fehér Szalon budapesti családi menyasszonyi ruha műhely harmadik generációjának tagjaként tervezi és készíti különleges ruháit. Ruháit láthattunk már számtalan női magazinokban, hírességeken és az Oscar gála vörös szőnyegén, Szamosi Zsófián. Kollekcióiban a női létet fedezi fel újra és újra mítoszok, mesék, műalkotások hősnőin keresztül. Ruhái végtelenül nőiesek és épp annyira sejtelmesek és romantikusak, amilyen egy igazi tündérmese.

Nora Sarman a ‘Celebration of Love’ kollekcióját az antik mitológia szereplői inspirálták: istennők, nimfák, bacchánsnők és szibillák. Ruhái abba egy másik korba repítenek minket, ahol a nagy ünnepségeké, lakomáé és a táncé volt a főszerep. Ezt az ünnepi hangulatot Nóri, összetéveszthetetlen csipkekompozícióival tette teljessé.

A kollekció legkülönlegesebb anyaga a kézzel gyöngyözött, háromdimenziós virágokkal tele varrt tüll, mely több ruhakölteményben is visszaköszön. A legnagyobb hangsúlyt az anyagok karakterére helyezte, fémszálas csipkét, hímzéseket, valamint fémszállal szőtt selymet is használt ruháihoz.

Különféle izgalmas hátmegoldások tette igazán különlegessé a szabásvonalakat. Rendkívül ügyelve a részletekre, igyekezett belecsempészni játékosságot és nőiességet a darabjaiba. Ezekhez szalagokat, fűzőket, gyöngygombokat, apróbb és óriási masnikat használt. A nimfákat kézzel applikált, színes tüllfátylak burkolják, a sejtelmesség, a misztikum jegyében. A fehér ruhák mellett, ügyelt arra, hogy ne csak kizárólag menyasszonyok találjanak maguknak öltözetet, a többi hölgyre is gondolva pasztell és arany árnyalatú ruhák is találhatóak a kollekcióban.

A ruhák természetes alapanyagokból készülnek, kényelmes pamutcsipkékből és éteri hernyóselyem muszlinból. Hímzett illúziótüll, leheletvékony chantilly csipke és relief-szerűen kiemelkedő guipure csipke díszítik a ruhákat, a pókhálóvékony alapból kézzel öltött levélkék, virágok emelkednek ki. A csipkék egy nagymúltú francia manufaktúrából származnak, így gyakran viszontlátjuk őket olyan nagy divatházak kifutóin, mint a Givenchy, Saint Laurent vagy Alexander McQueen.

A kollekciót a Vecsei Millinery különleges fejdíszei egészítik ki.

Minden modellből csak pár darab készül és a tervező minden egyes darab létrejöttében részt vesz. Családi manufaktúránknak köszönhetően minden darabunk kézimunka eredménye, ily módon egyedi és megismételhetetlen – akárcsak az ünnep, amelynek alkalmára a ruha készül.

Film: Vadas Géza

A Celebration of Love kampány fotóanyagának és filmjének stábja:

Fotó: Tóth Kristóf
Film: Vadas Géza
Art direction: Zsofi Szabo Design
Kampány modell: Jakab Juli
Lookbook modell: Fodor Klarissza, Visage Models Hungary
Smink: Keserű Barbara
Haj: Radván Simon
Fejdísz: Vecsei Millinery
Virág és dekoráció: Flóra Floral Botanical Atelier
Cipő: Nora Sarman for Cango&Rinaldi
Helyszín: Öreg Tölgy Kastély-Fogadó, Pusztazámor

Hasonló bejegyzések