Szerelem a Balaton jegén

Fagyos hideg, csúszós utak, hóesés. Így indult a januárunk. Minden hátránya ellenére mi ennek kifejezetten örültünk a Wed Over Hills fotósaival (Simon Teodóra és Rokolya Zsolt), hiszen tudtuk, hogy végre eljött az idő, megvalósíthatjuk a régóta dédelgetett projektünket: egy téli titkos esküvő inspirációt, méghozzá nem máshol, mint a Balaton jegén.

 

Gyermeki lelkesedéssel éltük bele magunkat az ötletbe, nem sok izgalmasabb dolgot tudunk elképzelni, mint a frissen leesett havas tájban, jégen esküvői anyagot fényképezni. Kevés idő maradt a szervezésre, de a szerencse mellettünk állt: fél nap alatt sikerült összerakni egy fantasztikus csapatot. Nem lehetünk elég hálásak a közreműködőknek, akik a szoros munkabeosztásuk és elképesztő hideg mellett is vállalkoztak, erre az elsőre talán őrült ötletre.

A koncepció 

FROZEN WONDERLAND – JEGES TÉLI CSODAVILÁG

Csodák mindennap történnek. Egy látszólag átlagos téli napon a befagyott, hófedte Balaton valami különlegesnek ad helyszínt, amit elképzelhető, hogy még ő sem látott soha. Két szerelmes e szívükhöz közeli tó jegén titokban örök hűséget fogad egymásnak. Szerelmük még a legnagyobb hidegben is melegséget és fényt áraszt, kontrasztot állítva a fehér, hideg tájnak. Az ő boldog, meghitt pillanataikat mutatja be ez a sorozat.

Fogadjátok szeretettel!

02-02-170112_115835__s 04-04-170110_125311_s 05-05-170110_143559__s 06-06-170110_143918_s07-08-170110_144646__s 08-07-170110_143013_s 09-09-170110_134618_s 12-12-170110_134154__s13-13-170110_134349_s 14-14-170110_134915_A_s 15-15-170110_134941__s 16-15-170110_135259__s 18-19-170110_135610_s 19-21-170110_140013__s20-20-170110_135742__s21-18-170110_135658A_s17-16-170110_135642__s34-34-170110_141157__s37-37-170110_141139_s33-33-170110_141142_A_s22-22-170110_140035_A_s 23-23-170110_140024_s-1 25-25-170110_140213__s 28-28-170110_135853A_s31-31-170110_140803A_s30-30-170110_140513_s29-29-170110_135842_s27-27-170110_135837A_s

A modellek

Különös köszönettel tartozunk modelljeinknek, Kovács Dorottyának, a Chloe from The Woods bloggerének és Tokár Tomi, műsorvezetőnek, hogy a kedvünkért elvállalták a mínuszokban történő fotózást. (Egyébként valószínűleg megdöntöttük az egy esküvői ruha alá felvehető rétegek számát.) 🙂 Dóri és Tomi az életben is egy pár, ami a képeknek igazán lelket ad. Sugároz az egymás iránt érzett szeretetük, a kettőjük között elkapott bensőséges pillanatok teszik különlegessé az anyagot. Dóri mint egy jéghercegnő ragyog, Tomi laza eleganciája pedig tökéletesen passzol a hangulathoz. Mindezt csak Toni, az alaszkai malamut jelenléte tudta tovább fokozni, aki kedves mackóként mindenki arcára mosolyt varázsolt.

39-39-170110_150008_s 40-40-170110_150405A_s170110_15020743-43-170110_151429_s 42-41-170110_151517_s

A részletek

A jeges esküvő inspirációhoz a természet finom, téli színeit szerettük volna használni, mint a világoskék, fehér, ezüst, szürke és sötétzöld, harmonizálva a fából készült kiegészítők meleg, világosbarna árnyalatával.

A közreműködők elképesztő kreatívan álltak a témához.

Gulácsi-Szakács Emese (Natural Wedding Decor) a jégen állított boldogságkaput nyírfaágakból, ami alatt a szerelmesek elmondhatták fogadalmaikat. Varázslatos kiegészítőkkel teremtette meg a téli hangulatot, mint a mesébe illően díszített szánkó, a vintage korcsolyák vagy a jeges piknik. A csokrok, virágok zöldjei gyönyörűen csillogtak a fehér tájban. A papír anyagok is az ő munkája, amik szintén a téli világot idézik.

A tortát és a desszerteket az Egy csipet torta megálmodója, Horváth Alexandra készítette. A balatoni jégtáblák mintájára ehető jeget készített cukorból, mely a torta tetejét díszítette. A „piknik asztalra” pedig macaronok és szintén ehető jégkristályokkal díszített tartelette-ek kerültek.  A természetközeliséget és a letisztultságot követte, hogy a torta ne legyen túlzó, hanem belesimuljon a tájba. Természetesen, mivel titkos esküvő volt, kis adag készült minden édességből.

Körmendy-Szomoru Kata, menyasszony stylist segített nekünk a ruhák és kiegészítők összeválogatásában. Dórira romantikus, de mégis modern ruhákat kerestünk. Az álmunk egy világoskék ruha volt, így rögtön Nagy Ágota kreációja jutott az eszünkbe. Bálint Sárának köszönhetően pedig egy gyönyörű kabátunk és kötött pulcsis ruhánk is lett. A kiválasztott ékszerek a jég csillogását tükrözték vissza, a karikagyűrűkben pedig a Balaton színei jelentek meg.

Török Móni kérésünkre a sminkben is a naturális vonalat követte, ami kihangsúlyozta Dóri természetes szépségét. Fodrászunk, Süle Gábor a szőke tincsekből lágy hullámokat készített, ami szabadon szállhatott a szélben.

46-46-170110_150929__s 47-47-170110_144717__s 48-48-170110_150647__s 51-51-170110_145835__s 52-52-170110_152334__s 54-54-170110_145845_s 55-55-170110_152446__s 58-58-170110_151904__s 59-60-170110_151934__s 61-62-170110_152058__s 60-61-170110_152037__s44-44-170110_152630_s62-63-170110_153036_s63-64-170110_153317__s64-65-170110_153118_s65-66-170110_155429__s66-67-170110_155348A_s69-70-170110_155618_A_s67-68-170110_153137_s70-71-170110_155735__s 71-72-170110_160017__s72-73-170110_160256__s73-74-170110_160424__s11-11-170110_131548_s76-77-170110_161157__s75-76-170110_161259_s74-75-170110_160433_s77-78-170110_161928__s

Köszönet

Szeretnénk megköszönni Tokár Tominak és operatőrének a kisfilmet, Fördös Tamásnak a szertartásvezető szerepét, valamint a keszthelyi Pure Studionak és Halászcsárdának a készülődéshez, melegedéshez nyújtott segítséget.

 

Közreműködők:

Kreatív koncepció: Happily Ever Weddings & Wed Over Hills

Szervezés: Happily Ever Weddings

Fényképek: Wed Over HillsSimon Teodóra & Rokolya Zsolt

Film: Tokár Tomi

Modellek: Kovács Dorottya – Chloe From The Woods & Tokár Tomi

Mellékszereplők: Fördös Tamás & Toni, az alaszkai malamut????

Dekoráció, virág és papírok: Natural Wedding Decor – Gulácsi-Szakács Emese

Torta, sütemények: Egy Csipet Torta – Horváth Alexandra

Styling: Menyasszony Stylist – Körmendy-Szomoru Kata

Smink: Török Móni

Haj: Süle Gábor – Pure Studio Keszthely

Menyasszonyi ruhák: Nagy Ágota Collection, Bálint Sára Bridalwear

Vőlegény öltözete: Cross & Field Men’s Fashion

Ékszerek: Marta Meisels Jewelry

Készülődő helyszínek: Pure Studio Keszthely, Halászcsárda Keszthely

Helyszín: A Balaton jege 

Hasonló bejegyzések