30. szülinap
Bohém
Balaton part
Nyár
AZ ESEMÉNYRŐL
A koronavírus sok esküvőt és szülinapi bulit vétózott 2020-ban. Viszont, ha valaki ilyen kerek életkort töltött be, mint a harmincadik, azt mindenképp meg kell ünnepelni utólag is. Nem apróztuk el most sem, fergeteges vízparti bulit szerveztünk Diának és Petinek a nyaralójukban. A házibuli előkészületei a dekorációval kezdődtek, amit a Natural Wedding Decornak köszönhetünk. Bohém, nyárias színvilág volt az elképzelés, amit sok friss és szárított virággal tettük tökéletessé. Ahogy eddig, úgy most sem hiányozhatott a Photofun fotókabinja, a vendégek legnagyobb örömére. Italokat az Igyál Kincsem! italpultjából kérhettek a vendégek, ami tökéletesen passzol a kertopartihoz.
Egy születésnapi buliról nem hiányozhat a torta, amiket ahogy már oly sokszor, most is az Egy csipet tortától kértünk. Így született meg az idei év egyik legszebb tortás háttere, a végtelen balatoni panoráma és a hatalmas D&P betűk.
A jó hangulatért először Rakonzai Imre gondoskodott, később Dr. BRS szórakoztatt a vendégeket. Az est hátralevő részében a Show4you zenélt.
Köszönjük Kövesdi Rékának fotósnak, hogy rögzítette nekünk a pillanatot.