Újdonságok a 2018-as szezonból

Beköszöntött az ősz, ami egyúttal a 2018-as csúcsszezon végét is jelenti. Gondolkodtunk, hogyan is lehetne méltón elbúcsúzni ettől a szuper tevékeny és sikeres időszaktól. Arra jutottunk, hogy kedvenc esküvős kollégiánkat kérdezzük meg arról, hogy milyen újdanságokkal találkoztak ebben az évben. Nagyszerű észrevételeik voltak, ezek az ötletek biztos helyet kapnak jövőre is az esküvői trendek hosszú sorában.

 

Bódy Gergő, ceremóniamester válogatása

,,Egyre több helyen látom, hogy az ifjú pár nem külön főasztalnál ül, hanem ha hosszú asztalok vannak, akkor valamelyik asztalnál középen, ha körasztalok, akkor az egyik körasztalnál, egy 10-12-es asztaltársaság tagjaiként. Tehát mintha egyre inkább a násznép tagjaivá akarnának válni az egyes párok, személyesebbé, közvetlenebbé téve a hangulatot, megtörve a főasztal adta ünnepélyességet.

Fénykép: Wed Over Hills

Nagyon tetszett egy júliusi párnál, hogy a nyitótánc után egy Youtube-os táncprogrammal hívták be a násznépet a táncba. Mindenkit beállítottunk a tánctérre, arccal a kivetítő felé, és elindult egy táncprogram, ami egy adott számra megtanított egy pofonegyszerű koreográfiát a násznépnek. Senki nem szégyenkezett a másik előtt, hiszen senki nem a többieket nézte, hanem a kivetítőt, és csinálta a koreót. Nagyon élvezték!

Úgy látom, nagyon hódít a Randiguru című filmben látott sortánc. Soha előtte nem kérték, hogy csináljak ilyet a násznéppel, de idén három esküvőn is. Ezt is szerette a násznép. Sorfal a tánctér két oldalán, a leghátsó pár középre, végigtolnak egy koreót végighaladva a soron, majd beállnak előre. Jön a következő, és így végig, amíg mindenki elfogy. Persze nem olyan hosszú, mint a filmben, minden pár fél perc alatt végighalad a soron.

Az én nagy megkönnyebbülésemre egyre kevésbé érkeznek hagyományos, sokemeletes esküvői torták, amiknek a felvágása maga a horror, és jellemzően a legalsó emelet íze/ízei a legkelendőbbek, tehát a felső emeletek rohadtul nem fogynak, és úgy kell rátukmálni a szerencsétlen násznépre. Bocsánat, a személyes felhangért, de ha lehet, én betiltanám az emeletes tortákat. A legtöbb nem levehető, elmozdítható, tehát csak emeleteként vágható, illetve nem vágható, mert még a felszolgálók is szenvednek. Maszatos, hullik, és 25 perc mire egy 100 fős násznép megkapja, ami konkrétan felesleges üresjárat az esküvőn. Na, de nagy örömömre: egyre több párnál látom, hogy csak egy kis tortát kérnek a jelképes felvágáshoz, és vagy cup cake-ek vannak egy gyönyörű állványon, vagy sok süti, kisebb torta érkezik külön tálakon, ami külön vágható.

Fénykép: Török-Bognár Reni

Több menyasszony / menyecsketáncnál láttam, hogy a hagyományos edény, kosár, díszdoboz helyett a párok ezt is próbálják egyre személyesebbé tenni, és tematizálják a pénzgyűjtőt a céljaik szerint. Idén gyűjtöttem pénzt bőröndbe, kibelezett földgömbbe, mert nászútra kellett, a pár által készített kis makettházikóba, (volt rajta nyílás perselyszerűen), mert lakásra gyűjtöttek, óriás matcboxos dobozba, mert autóra kérték a pénzt.

Egyre többször szállnak be a fiúk is a menyasszony / menyecsketáncba, lassan az esküvők felében az Eladó a mennyasszony! mellett az Eladó a férj!-et is be kell mondanom. Mintha itt visszajönne a modern gender-szemlélet, az egyenjogúság, a munkamegosztás stb, nem tudom. És nem kényszerből jönnek a fiúk, hanem hogy segítsék a feleségüket. Sőt! Tegnap megtartottam életem első kizárólag férjtáncát, ahol a férj mondta, hogy hadd pihenjen az assszony, majd ő letáncolja. És nem egy szerencsétlen papucs, hanem egy két méter magas, vagány kosaras srác. Eszméletlen táncot nyomott!”

https://bodygergo.hu

Fénykép: Wed Over Hills

Jánossy Noémi, fényképész kedvencei

,,Személy szerint a rendhagyó és a családos esküvőkért rajongok! Egyre többen kezdik felfedezni, hogy nem egy tipikus snassz esküvőt akarnak, hanem valami egyedit. Legyen mindig valami plusz a dologban. 🙂

Örömmel tapasztalom, hogy azok a fiatalok, akik nem vallásosak, kevésbé erőltetik a templomi esküvőt. Javarészt azt látom, hogy aki nem járt soha életében templomban, az esküvőn se tudja annyira átérezni a jelentőségét. Sokan csak egy szabadtéri ceremóniát tartanak, ami gyakran meghittebb és nem szedi szét a násznépet sem idegileg a két hosszú szertartás.

Fénykép: Jánossy Noémi Photography

Szerintem egyre többen döntenek úgy, hogy már gyerekkel vágnak bele a nagy napba. Ezek az esküvői pillanatok a babáknak köszönhetően még inkább különlegesek, nagyon szeretem fotózni őket.

Imádom a nemzetközi esküvőket. A közös nigériai-magyar esküvőnkön a násznép energiája és az öltözetük életem nagy élménye volt.

Szóval összefoglalva gyerekek, egy ceremónia és egyediség!”

http://noemijanossy.com

Dunai Misi, ceremóniamester tippjei

,,Ceremóniamesterként az elegáns és stílusos esküvők esetében is kiemelt szívügyem a vízparti és természet-közeli szertartások tervezése és koordinálása. Közös esküvőnkön idén tavasszal, még jóval a balatoni főszezon kezdete előtt egy keskeny pallón vezetett a menyasszony bevonuló útja a csodás panorámával bíró balatoni stégre, amit visszafogott eleganciával dekoráltak fel, és csak a szűk család kapott helyet rajta. A vendégek a partról, hanyag eleganciával elhelyezett hófehér székekről figyelhették a szertartást. Meghitt és valóban természet közeli élmény volt, a látvány magáért beszélt, a tökéletes hangosításnak hála pedig mindenki az események részesévé vált. A naplementekor varázsszóra megérkező háttérszereplőket, a hattyúkat pedig azt hiszem nem fogjuk elfeledni még sokáig.

Fénykép: 2lenses

A nap egyik legszebb pillanata volt a csillagszóró-ceremónia, amit amerikai mintára (The Sparkle Send-off) terveztünk meg, a szabadtéren, színes kis izzókkal megvilágított fás részen állva sorfalat a vendégekkel, hogy a pár – egy megfelelő pillanatban indított zenére vonulhasson végig a szikrák közt. Kis csavarral, az eredeti hagyománytól eltérően nem távoztak még, hanem a torta gördült be eléjük, szintén szikrákat szórva és a tortavágással egy igazi szabadtéri kinti party vette kezdetét…”

http://weddingmc.huThe Wedding MC Facebook

Fénykép: 2lenses

Le Jardin Decor, dekoratőr csapat ötletei

,,Amit ki tudunk emelni, az a zenei része az esküvőinknek. Több esetben volt úgy megszervezve, hogy vendégváró, ceremónia, vacsora és buli alatt mind különböző zenei szolgàltató volt… ezzel egy szuper ívet adva az esküvőnek.  Eddig ez ritkaság volt az esküvőinken.

Fénykép: Wed Over Hills

A lufi dekorok kezdenek újra visszatérni az esküvőkre, de sokkal szebb, stílusosabb kivitelben, mint régen. Idén ezzel már dolgoznunk kellett és jövőre is van ilyen jellegű dekoràciónk tervezés alatt.

Mi most először készítettünk dekort beton ès rézcsövek használatával és nagyon szeretjük!”

Le Jardin Decor Facebook

Reméljük sikerült egy kis inspirációt nyújtanunk, további ötletekért és segítségért keressetek minket bátran!

 

Hasonló bejegyzések