Gender reveal party

Koncepció:
STÍLUS

Bohém
HELYSZÍN

Házibuli
ÉVSZAK

Tél
SZÍNEK

AZ ESEMÉNYRŐL

Geder reveal party egy új trend, ami az Egyesült Államokból származik, ott már virágzik, ám hazánkba csak az elmúlt néhány hónapban tört be. Magyarul úgy fordíthatnánk, hogy ‘baba neme váró buli’, az-az egy izgalmas esemény, ahol fény derül a szerettek társaságában az új családtag nemére. Sokak számára ez nem tűnhet egy megünnepelni való eseménynek, de szerintünk, pedig tökéletes lehetőség arra, hogy a legközelebbi barátok és családtagok kicsit összegyűljenek és  jól érezzék magukat.

Dia és Peti kisbabájának a nemét a 12. héten már lehet tudni. Itt jött a nehéz feladat, ki kellett bírniuk, hogy az orvostól ne kérdezzék meg, hogy kisfiúk vagy kislányuk érkezik. Ekkor kellett egy harmadik felet bevonni a történésekbe, Dalmát, Dia legjobb barátnőjét, aki jól tudott titkot tartani. A bejelentésre több alternatívát is kitaláltunk, végül a lufi pukkasztásra esett a választásunk. Természetesen itt is a már jól megszokott csapattal dolgoztunk: Natural Wedding dekorálta ki a helyszínt, Egy csipet torta készítette az isteni sütiket, illetve a tortát, aminek a belseje szintén elárulta, hogy milyen nemü lesz a kicsi. Jánossy Noémi és Szín Robi örökítette meg a felejthetetlen pillanatot.