Rodica & Ákos

Koncepció:
STÍLUS

Vintage
HELYSZÍN

Levendulás
ÉVSZAK

Nyár
SZÍNEK

AZ ESKÜVŐRŐL

A Covid rendesen betett a rendezvény szakmának, így nagyon hálásak vagyunk azoknak a pároknak, akiket ez nem tántorított el az esküvőktől. Rodicának és Ákosnak a nagy napja 2020. őszén lett volna, viszont a járvány miatt kénytelenek voltunk először 2021. májusára, majd júliusára áttenni. Döntésünk helyesnek bizonyult, hiszen így a külföldi vendégek is szép számban megjelenhettek az eseményen. A párral több helyszínt is felkutattunk, míg meg nem találtuk a tökéleteset, a Levendulás Rendezvényházat. A helyszín nagyszerű választás lehet minden házasodni vágyó számára. Nagy méretű rendezvényterem tökéletesen megfelel nagyobb vendéglétszám esetén is. Mivel a környezet gyönyörű, nem igényel sok dekorálni valót, viszont a menyasszony szerette volna színes, életteltei virágokkal feldobni a helyszíneket, ebben a Bodza Virágműhely segített nekünk. A legnagyobb kedvencünk a boldogságkapu volt, ami talán az idei év legkülönlegesebb dekoreleme lett.

A menyasszony klasszikus stílusú Pronovias ruhát viselt, külsejét Mészáros Emese fodrász és Pohorelli Bettina sminkes csinosítgatta.
A kétnyelvű szertartást és az egész estés ceremóniamesterkedést Bánhegyi Barbarára bíztuk, aki az egyik legjobb választás, nem csak nemzetközi esküvőkre.
Az este hangulatfelelőse a Show4you volt, akik nagyszerűen azonosultak a vendégek stílusával. A legédesebb pillanathoz pedig köszönjük a tortát a Zila Kávéháznak.
Ezt a különleges napot Lengyel Balázs fotós, és a Bridal Film csapata örökítette meg.

RÓLUNK MONDTÁK

“We just wanted to say thank you for helping us through the wedding planning (rather long due to covid). It was a great day, we and the guests all enjoyed it.”