Ismerd meg! – Zsófi és Laci, az Organik Cineworks filmes csapata

Zsófi és Laci egy végtelenül kedves, harmonikus házaspár, akik az elismert esküvői filmesek közé tartoznak hazánkban. Filmjeikkel nem csupán a nagy nap történéseit osztják meg, szeretik átadni az érzéseket, rezgéseket, melyektől a munkáik összetéveszthetetlenek. Zsófi és Laci azok közé a művészek közé tartoznak, akik akkor tudnak igazán nagyon alkotni, ha szabad kezet kapnak, kiélhetik a kreativitásukat. Rövid interjúnkban megismerkedhettek velük, munkájukkal. Kellemes olvasást kívánunk nektek! 🙂

 

Mi terelt titeket a filmezés világába?

Úgy 9 évvel ezelőtt indult ez az egész, akkor még éppen, hogy nem ismertük egymást, aztán együtt belecsöppentünk a zenei klipek, image filmek, rendezvények, éjszakai élet filmezésébe, de valahogy nem éreztük, hogy szárnyalna a lelkünk, sokszor személytelennek és bedobozoltnak éreztük a munkánkat. Ekkor jött az esküvői film, amiben végre kiteljesedhettünk, teljes kreatív szabadságot kapunk és imádjuk azokat a barátságokat, amik a közvetlen kapcsolódásból kialakulnak a Párjainkkal!

Imádjuk az életfilozófiátokat, mesélnél kicsit arról, hogy miben hisztek, mit közvetítetek a filmjeitekben?

Köszönjük! ♡ Az érzelmek legőszintébb, legemberibb, teljes megélésében és a letisztult, sallang mentes természetességben hiszünk. Egy barátunk így definiálja a művészetet: “Minden, ami emeli a lelket”, és ez remekül összefoglalja azt, amit mi a filmjeinkkel szeretnénk elérni. Ha pedig már életfilozófia, nekünk a nyugodt, minimalista, természetközeli vidéki élet rengeget kreatív energiát ad, hiszen ilyenkor nincs leterhelve az elménk a nagy világ zajával.

Melyik a kedvenc esküvői helyszínetek? Van valami bevett közreműködő csapat, akikkel szerettek dolgozni?

Itthon például a Playa Lunát és a Sztrilich Pál Cserkészparkot nagyon szeretjük, de voltunk már olyan erdei panziókban, valakinek a kertjében és más unortodox esküvői helyszíneken ahol lélegzetelállító esküvőket sikerült megteremteni!

Ketten szoktatok együttdolgozni az esküvőkön? 

Olyannyira egy személyként tekintünk magunkra, hogy nem tudunk individuálisan fogalmazni még most sem, pedig minden esküvőn csak Lackó forgat! 🙂 Zsófi pedig amellett, hogy sokkal nehezebb feladatot lát el családanyaként, a vágásban segédkezik és végső áldását adja az elkészült filmekre, tehát minden filmünkben szigorúan ott van a női és férfi látásmód egyaránt. A családi állapotunktól függetlenül már a kezdetektől fogva így volt ez mindig egyébként, hogy egyszemélyes stábként el tudjunk látni minden feladatot és a végeredményben mégis úgy tűnjön, mintha több operatőr lett volna jelen az esküvőn. Ezt azért tartjuk fontosnak megemlíteni, mert az esküvő kétség kívül minden Pár életének az egyik legbensőségesebb eseménye, ahova nem mindegy, hogy kiket engednek be a szűk köreikbe, saját magunkból és tapasztalatainkból kiindulva pedig szerintünk a tökéletes felállás 1-1 videós és fotós, + egy “háttér társ” valamelyik csapatba.
Ami ezen túlmutat, az már elveszi az intimitást és kizökkentő lehet, ami sajnos egyik félnek sem kedvez.

Mennyi esküvőt szoktatok vállalni? Mennyivel korábban kell lefoglalni titeket? 

Számunkra az egészséges szám egy évben 10, maximum 15 esküvőt jelent, nagyon fontos, hogy minden Párunkat ugyanazzal az osztatlan szenvedéllyel és kreativitással tudjuk megtisztelni, időt szánni a megismerésükre. Rendkívül távol áll tőlünk az, hogy futószalagon sorozatgyártott termékké váljon a munkánk, és ez az a szám, ami mellett még elegendő időt tudunk Egymásra, a kislányunkra és a töltődésre is fordítani, így tudunk kifele is adni és alkotni igazán. Minden szezon végén, azaz októbertől küldünk ki ajánlatokat a jövő évre, tehát körülbelül 1 év az, amikortól érdemes lehet felvenni velünk a kapcsolatot, de hiszünk mi is az isteni gondviselésben, volt már olyan, hogy 1 héttel az esküvő előtt keresett meg bennünket egy cuki Pár és pont szabad volt nekünk is az időpont! 🙂

Melyik esküvő volt eddig a kedvencetek?

Akármennyire is hangzik elcsépelt közhelynek, nem tudnánk egyre rámutatni, hogy “na ez!”. Pont, hogy a diverzitást ünnepeljük, az új, különleges megoldásokat és embereket. De azt el tudjuk mondani, hogy leginkább azok álltak a legközelebb a szívünkhöz, ahol a Párjaink önazonosak és önkifejezőek tudtak maradni mindvégig és érezhető volt, hogy nem valaki más esküvőjébe próbálnak belebújni, hanem amit létrehoztak, az teljes egészében Őket reprezentálja autentikusan mind stílusilag, mind érzelmileg, ilyen volt például legjobb barátaink, Petra & Balázs (Just Stay Natural) csodanagynapja is, imádtuk!

Melyik a specialitásotok a rövidebb vagy inkább a hosszabb filmek? 

Papíron 3-6 perces filmeket készítünk, de igazából a legutóbbi két szezonban szinte mindegyik filmünk 6 percesre sikeredett és egyre inkább úgy érezzük, hogy ez a tökéletes aranyközépút hosszú és rövid filmek között, persze ez nagyban függ az eseményektől, hogy van-e személyes eskü, stb. 15 perces vagy annál hosszabb filmek készítésével nem foglalkozunk.

Milyen stílusú pároknak ajánlanád magatokat a legjobban?

Hű, már megint egy fogós kérdés! 🙂 Erre megintcsak azt tudjuk mondani, hogy lényegtelen, hogy mezítlábas bohém erdei, vagy fényűző borkúriában tartott elegáns esküvőről van szó, mert mi mindkét végletet szeretjük – a lényeg, hogy egy Pár egymáshoz hogyan viszonyul, hogy mennyire önazonosak, önkifejezőek, és hogy szeretik és ünneplik-e ezt a csodálatos életet. ♡

A csapat nagyon aktív a social media felületeken, érdemes követni őket. 🙂

Zsófi Instagram oldala
Laci Instagram oldala
Weboldal

Hasonló bejegyzések